Gyermekeinkkel és kutyusainkkal Nyugat-Magyarországon élünk az osztrák határ mellett, Sopronban. Jelenleg két bracconk van, Luce és LeBon. Luce 2019. év eleje óta él velünk, Olaszországból származik aktívan vadászó felmenőktől, apja Polcevera’s Cles, anyja Quenn di Val Ravanaga. Luceban egy végtelen ragaszkodással bíró bracco italianot ismerhettünk meg, aki nagyon erős vadászösztönnel van megáldva. Határtalan szeretettel van irányunkba és gyermekeink iránt, hálásak vagyunk, hogy általa ismerkedhettünk meg a fajtával és tapasztalhattuk meg vadásztársi hűségét.


Egy évvel Luce érkezése után úgy gondoltuk, hogy szeretnénk megismerkedni a fajtán belül a másik nemmel is :), mely új tapasztalásokat és kellemes meglepetéseket hozott számunkra, LeBon Compatriota di Bonfini kutyusunk révén 2020. novemberében. Egy igazán jól vezethető, könnyen tanítható, kontrollálható, engedelmes és szeretetteljes kutyussá cseperedett, aki nagyon sok boldog pillanatot okoz nekünk Luceval együtt.
A kutyusainkkal való foglalkozás, séta és tréning az egész család kedvelt időtöltésévé vált. Luceval 2021. tavaszán teljesítettük a képességvizsgát (I. díj), valamint a tenyészszemlét. Mindkét bracconkkal aktívan vadászunk, különleges érzés látni, ahogyan vadászterületre érve bújós házi kedvenceink vadászösztöne előtör, és ez megfelelően következetes vezetés mellett éppen elegendő mértékű önállósággal végzett munkára ösztönzi őket. Jelenleg a Hoopers kutyás sporttal ismerkedünk, melyben kiváló lehetőséget találtunk a kutyusaink mentális és fizikai lefárasztására.
Célunk a tenyésztésben, hogy a fajtastandardnak megfelelő küllemű, egészséges és jó teljesítőképességű braccot tenyésszünk, valamint, hogy ezt a csodálatos, ragaszkodó fajtát mind családi kutyaként, mind vadászkutyaként tovább népszerűsítsük Magyarországon.
Örülünk, ha a tőlünk elkerült kutyusokból később aktív vadászkutya lesz, de a bracco jelleme családi kutyának is tökéletes, számára megfelelő életmódot, mozgást, esetleg kutyás sportot biztosítva ugyanolyan boldog családtag lesz, mint aktívan vadászó társai.
Fontos számunkra, hogy a tőlünk kikerülő kutyusokról később is tudhassunk, fejlődésüket, életüket nyomon követhessük, hogy az újdonsült gazdik akarják velünk tartani a kapcsolatot és ne habozzanak kérni, kérdezni, ha segítségre van szükségük.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás